Elhunyt Gál Tibor
Elhunyt Gál Tibor az egyik legismertebb magyar borász, az Egri Bormíves Céh elnöke. Gál Tibort február 10-én este érte halálos közlekedési baleset a Dél-afrikai Köztársaságban. 1998-ban az Év Bortermelőjének választották, 2001-ben a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.
Gál Tibor 1958-ban született Putnokon. Érettségi után a Kertészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1983-ban diplomázott. Ezt követően hat évig dolgozott különböző beosztásban az Egervinnél és a Nagyrédei Szőlőskert Szövetkezetnél. Pályafutását Olaszországban folytatta, ahol több világhírű borászatnál dolgozott főborászként, illetve szaktanácsadóként. Egri pincészetét, a hajdani GIA Kft.-t, ami ma GálBor néven fut - 1993-ban alapította. 2000-től borászatot működtet a Mátraaljai borvidékhez tartozó Nagygomboson.
1998-ban megkapja az Év Bortermelője címet. 2001-ben a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetést vehette át, szakmai munkája elismeréséül.
Az egyik legismertebb, legnagyobb teherbírású és legfoglalkoztatottabb magyar borász. Szaktanácsadó volt Bátapátiban, Toscanában, Dél-Afrikában.
A Gál Tibort 47 éves korában érte a halál, nős volt, négy gyermeket hagyott maga után.
2005. február 15.